Élő nyomkövetés

  • Pontos információk az autó helyzetéről és egy adott időszakbeli útjáról

  • Ellenőrizhetőség

  • Lopásvédelem

A GPS alapú élő műholdas nyomkövetésnek köszönhetően akár a nap 24 órájában figyelheti járművei mozgását. A felhasználóbarát felületen menet közben könnyen menedzselheti, optimalizálhatja feladataikat. A program kialakításánál a könnyed szervezés támogatását tartottuk szem előtt.


A térképen az álló (sárga körvonalú) és a mozgó (zöld körvonalú) autók láthatók. A haladó járművek irányát kék nyíl jelzi.
A Hiszi Map és Teleatlas által nyújtott hiteles térképen a járművek pillanatnyi pozíciója jeleníthető meg tetszőleges távolságból. A színkódos megjelenítésnek köszönhetően a képernyőre pillantva minden azonnal egyértelműen látható.

A térképre felvehetőek saját és partnercégek telephelyei és az elvégzendő feladatok is mely segítségével még könnyebben, és gyorsabban szervezhetőek lehetnek a feladatok.

Könnyen kezelhető, kiváló térkép

Az iData speciális, saját térképmegoldásai segítségével a magyarországi átlagnál sokkal jobb térképpel látja el Önt, amelyet több forrásból származó adatokkal pontosítottunk.

A térkép rendkívül gyors, kevés adatforgalmat igényel a használata (mobil-internet használatakor fontos). Az egér görgőjével nagyíthatunk ki és be, az autók ikonjára duplán kattintva azt a helyet nagyítja be, ahol az autó található.

A térkép részletes használatáról és paramétereiről részletesen a térkép saját cikkében olvashat...

Csoportok kezelése

A nyomkövető ablak autólistájához kereső tartozik, amellyel jelentősebb méretű flották esetén is könnyedén kezelhető a nyomkövetési lista.

Lehet szűrőzni

  • rendszámokra

  • csoportokra

  • sofőr nevekre

  • stb.

Könnyű áttekinthetőség

A rendszer a nyomkövetés ablakban a legfontosabb paraméterekről vizuális információt nyújt.

A térképen az autók körüli körök színezése azok állapotát jelzi:

  • Sárga: áll, nincs használatban.

  • Zöld: gyújtáson van, mozog.

  • Sötétzöld: gyújtáson van, nem mozog.

  • Kék nyíl: az autó előző pozíciójához képesti haladási irányát jelzi.

Az autó ikonok elszínezése is értékes információkat hordoz:

  • Kék: privát állásba kapcsolt jármű, az ikon az utolsó pozíciót jelzi (az idő megjelölésével).

  • Narancs: nincs GPS vétel (utolsó érvényes pozíciót jelzi a pont).

  • Szürke: az autóval hosszabb ideje nincs on-line kapcsolat. (a pont az utolsó ismert pozíciót és időt jelzi)

Az autólistában az autók melletti ikonok is fontos információkat hordoznak:

  • Zöld pipa: az autóval van on-line kapcsolat, a térképen a legfrissebb információk láthatók.

  • Házikó: az autó belföldön van.

  • Piros zászló: az autó külföldön van.


Az összes autóját láthatja a térképen tetszőleges távolságból

Könnyű kezelhetőség

A kezelhetőséget segíti, hogy csoportosan kijelölhetők az autók, külön gombot készítettünk arra, hogy minden autót egyszerre lehessen a térképre rakni, vagy onnan levenni.

Az Igazít gomb és a Követés opció hatására a térképet a program automatikusan az autókra igazítja, így a térképen a nyomkövetett autók mindig láthatók lesznek, a térkép követi azokat.

Műholdképes segítség

Egy pontra vagy autóra jobb gombbal kattintva a menüből választhatjuk a pont Google Maps műholdképes oldalán való megjelenítését, nem szükséges a koordinátákat kézzel kimásolni, ezt végzi el a program Ön helyett.

Az iData térképéről részletesen

A térkép részletes használatáról és paramétereiről részletesen a térkép saját cikkében olvashat...

Érdeklődik?

Adja meg telefonszámát/email címét, a lehető leghamarabb kapcsolatba lépünk Önnel!