A GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó iData Kft. Magyarország második leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata.

A GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó iData Kft. Magyarország második leggyorsabban fejlődő technológiai vállalata.
2012-10-25 Horváth Bettina

Sajtóközlemény, 2012. október. 25. Budapest

A Deloitte immár 13. alkalommal hirdette meg a „Technology Fast 50” versenyét, mely Közép–Európa leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja régiós és hazai szinten. A verseny az egyik legismertebb megmérettetés a sikeres technológiai cégek között, mert az itt elért helyezés mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban is nagy kiemelkedést jelent a versenytársakkal szemben. Azon túl, hogy a Fast 50-ben való szereplés növeli a cég ismertségét, komoly szakmai hitelességet is jelent.

A rangsor felállításakor a vállalkozások növekedési rátáját vizsgálják, a működési árbevétel öt éves adatai alapján. A nevezés feltételei többek között, hogy a résztvevő cég olyan technológiával rendelkezzen, mely nagyban hozzájárul a vállalat üzemi árbevételéhez, s árbevételének jelentős részét technológiai kutatás-fejlesztésre fordítsa.

Az európai országok nagy részét érintő versenyben az iData Kft. Közép-Európában a tizenhetedik, Magyarországon pedig a második leggyorsabban fejlődő cég lett.

Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezetője szerint a cég sikere főként az ügyféligények módszeres kutatásának, az ügyfelei számára valóban hasznos és eredményes megoldások fejlesztésének, a tehetséges, szakértő munkatársak lelkes, alkotó munkájának köszönhető.

Deloitte díjátadó ünnepség