Üzleti Etikus Cégek Fóruma 2015.

Üzleti Etikus Cégek Fóruma 2015.
2015-06-11 Horváth Bettina
Üzleti etikus cégek fóruma

Fókuszban az etikai értékrend

Van-e különbség a multinacionális és a családi kis–, középvállalkozások etikai értékrendje között?

Többek között erre és ezzel kapcsolatos kérdésekre kereste a választ az Üzleti Etikus Cégek Fóruma, melyen az iData Kft. ügyvezető igazgatója, Szabó Lajos is részt vett.

Az iData Kft 2014-ben nyerte el az Üzleti Etikai Díjat, melyet egy szigorú, összetett szempontrendszer alapján azoknak a vállalkozásoknak ítélik oda, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

Közel vagyunk ahhoz a kritikus ponthoz, ahol végképp eldől, hogy lefelé, vagy felfelé halad tovább a világunk – László Ervin professzor szerint. Az Üzleti Etikus Cégek Fórumára küldött üzenetében a professzor hangsúlyozta, mind egy űrhajóban utazunk, amelynek fenntartása közös kötelességünk és érdekünk is.

A FÖLD ŰRHAJÓ ETIKÁJA – LÁSZLÓ ERVIN 2015.

  1. Vallom, hogy érdekeimet a Föld Űrhajó utasai érdekeinek megfelelően képviselem.
  2. Tiszteletben tartom minden gyermek, nő és férfi élethez való jogát ezen az Űrhajón.
  3. Elítélem az ölés és a brutalitás minden formáját.
  4. Tiszteletben tartom mindenki hitét és meggyőződését és arra törekszem, hogy megértést és közös cselekvést találjak velük.
  5. Követelem, hogy vezetőim cseréljék a kardot ekevasra, más országokhoz és népekhez az együttműködés szellemében viszonyuljanak.
  6. Kizárólag olyan cégeket támogatok és olyanokkal lépek üzleti kapcsolatba, amelyek nem csak a profit és a növekedés céljait követik, de az utasok jólétének ügynökei is.
  7. Elismerem a verseny fontosságát, de úgyszintén a versenyzők kötelességét, hogy tisztességes küzdelemben egymást és esélyüket a sikerre ne semmisítsék meg.
  8. Megértem, hogy ha másokat sértek, akkor magamat is sértem, hiszen ezen az Űrhajón mindnyájunknak együtt kell élnünk és küzdenünk.
  9. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy űrhajónk a lehető legjobb állapotban működjön, hiszen ő az emberi élet és egyáltalán az élet egyedüli fenntartója univerzumunk ezen részében.
  10. Elismerem a jövendő generációk jogát arra, hogy olyan űrhajót örököljenek, amely biztosítja számukra az élethez, az egészséghez, a fizikai, intellektuális és szellemi fejlődéshez való forrásokat.

Szabó Lajos a multinacionális, nagyvállalati, középvállalati, kisvállalati, családi vállalati etikai értékrendekről, a különbségekről, azonosságokról, sajátosságokról beszélgetett a nyilvánosság előtt a téma szakértőivel.

A dialógusban részt vett még Dimitrova Dessislava ügyvezető igazgató, Alphasonic Kft. (2014-es díjazott), Kürti Sándor elnök, Kürt Computer Zrt.(2002-ben díjazott) és Dr. Kovács Eszter ügyvezető igazgató, Profil Training Kft.